Ugrás a fő tartalomra

Paul Tremblay: Szellemek a fejben

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között.

Úgy általában az egészről: A Barrett család élete összeomlik, amikor az egyik lányuk, Marjorie skizofrénia jeleit kezdi mutatni. Mivel az orvosi kezelés úgy tűnik, nem használ, a családapa a hitébe menekülve a helyi paphoz fordul, aki pedig ördögűzést javasol. A család anyagi gondjai megoldása végett pedig beleegyeznek, hogy valóságshow-ként közvetítsék az egészet. Viszont az egész tragédiába torkollik, amiről tizenöt év után, Meredith, Marjorie kishúga nyilatkozik egy bestseller írónak.

Noha a szimpla horrorok nem az én asztalom, az ördögűzés témája mindig is érdekelt, ezért kétség sem férhetett hozzá, hogy ez a könyv azonnal a várólistámra kerül. Nem teljesen azt kaptam, amire számítottam − borzongató horror −, viszont annyira a bőröm alá kúszott a könyv, hogy abszolút nem csalódtam.

A Szellemek a fejben ereje abban rejlik, hogy igazából egy kommentár a horror műfaj egészére, és ezáltal egy nagyon intelligens könyvet kapunk a valódi emberi gonoszságról, ami nem feltétlen véres tetteket jelent, illetve arról, hogy a popkultúrának milyen hatása van ránk és hogy mennyire tud szórakoztatni és lekötni minket a borzongató, való életi tragédiák.

Az ördögűzéses horrorokra nem csak az alaptörténet mutat görbe tükröt, hanem a család életéről szóló valósághshow-t is elemzi egy blogger, ezeket a posztokat is látjuk a történetbe beleszőve. Azt hiszem, ez az elem elég nagy vízválasztó lehet a legtöbb embernek, de mivel alapvetően szeretek blogokat olvasni, ez nekem plusz pontnak számított − sőt, nagyon jól eltalálta Tremblay a posztok hangnemét is. Viszont hiába tálalja úgymond elénk az üzenetet így az író, abszolút nem lesz erőltetett vagy szájbarágós, inkább érdekes olvasni az elemző esszéket.

A horror műfaj mindig is szerette alkalmazni a bizonytalanságot, hiszen az ad egyfajta feszültséget, és ez itt sincs másként. Az egész történetet vagy a reality show-n keresztül látjuk, amiről persze tudjuk, hogy valamennyire forgatókönyv szerint íródik és/vagy úgy vágják meg, hogy az eladható legyen. De ezt a bizonytalanságot fokozza, hogy a narrátorunk nyolc éves korában élte át az egészet: egy egyfelől azt biztosítja, hogy egy hozzá nem értő, ártatlan nézetből látjuk a történéseket, amitől még inkább a mi fantáziánkra bízza Tremblay, hogy kitöltsük a hézagokat, másfelől pedig még jobban hangsúlyozza, hogy nem tudjuk biztosan, mi is történhetett. Merry persze nem emlékezhet mindenre ennyi idő multával, és ezzel hozza elő Tremblay azt a témát, hogy mennyire tünékeny dolgok az emlékeink: Merryt befolyásolja az is, hogy más is elmesélte neki a történteket, sőt, még tévésorozat is készült az életéből, és hiába volt mindennek tanúja, ő se tudja konkrétan mi történt. Ez a kétség hozza elő a könyv végén lévő érzést, ami miatt annyira megszerettem: Nincsenek egyenes válaszok, mindenki saját maga döntheti el, mi is történhetett valójában, én kétfajta értelmezését látom az egésznek, de ez minden olvasónak más és más lesz.

A hangulatot nem csak a bizonytalanság adja meg, hanem Merry félelme is. Amit nem csak az fokoz, hogy túlságosan fiatal még és a szülei nem állnak le megmagyarázni neki a dolgokat, ezért még ijesztőbb számára a nővére ismeretlen betegsége, de nagyon érzékletesen ábrázolja Tremblay azt a fajta rettegést, amit átél a lány, ahogyan azt várja, mikor tesz újabb félelmetes/gonosz dolgot a nővére.

Ami hangsúlyos téma még, az a vallás, leginkább az elfogult és szélsőséges hit, hogy mennyire lehet ezzel manipulálni az embereket. Míg a Barrett család apja az, aki elsőként fordul az egyházhoz segítségért, ő is akkor teszi, amikor összeomlik az élete, később pedig még az ateista anya is képes elhinni, hogy az ördögűzés akár segíthet is a lányán, annyira elkeseredett. Ezzel is még jobban bemutatva azt, hogy sokan mennyire a sebezhető embereket szemelik ki maguknak áldozatul, jelen esetben a pap és a tévés stáb is csak kihasználják a Barrett családot.

És ezzel elérkeztünk a könyv egy másik központi érdekes kérdéséhez: Az emberi gonoszsághoz és hogy az otthonunk biztonságából mennyire morbid szórakoztatásként tudjuk ezt megélni. Az hogy reality tévé készülhet egy skizofrén lány félrekezeléséből, eleve borzasztó, és sokaknak talán hihetetlen, de csak nézzünk körbe hány olyan reality van, ami mások szenvedésére alapul, illetve ott vannak az igazi sorozatgyilkosságokat feldolgozó doku-sorozatok, ahol ugyanilyen dramatizált, néhol hatásvadász körítésben kapjuk meg a valós eseményeken alapuló történetet, sokszor túlzásokkal vagy csak találgatásokkal, mert így is tudjuk, hogy van benne valami igazság mag, ami miatt még borzongatóbb az egész. (Ebben én is bűnös vagyok, képes vagyok olyan dokumentumfilmeket nézni, ahol épp a gyilkos ad interjút vagy tesz vallomást, mert ennyire tud érdekelni az emberi lélek gonosz oldala, de nem mondom, hogy nincs benne valami morbid kíváncsiság is.)

Igazából a történetben − még ha fantasyként is értelmezzük − nem a lény (szellem, démon, bármi) lesz a központi gonosz, hanem az emberi kapzsiság, az emberi gyengeségen nyerészkedők, a szélsőséges vallás és a szexizmus. Külön kiemelhető, hogy a horrorra (is) jellemző szexizmust külön kritizálja Tremblay, hiszen a megszállás egyik tünete mindig a túlzott szexualitás, amit persze, hogy a nők nem mutathatnak, illetve, hogy a nők nem beszélhetnek választékosan és nem lehetnek okos gondolataik. Ezt abszolút jól bemutatja azzal a jelenettel, amikor a papok állnak Marjorie felett és azt kifogásolják, hogy egy fiatal nő nem olvashat és jegyezhet meg ennyiféle dolgot, amit visszamond nekik. Ezek mellett persze a női test és a filmekbeli kamera viszonyát is elemzi a bloggerünk, bár ezt ugyan csak a kritikus esszékben látjuk, de mégis rávilágít arra, hogy hol is a helye leginkább a nőknek ebben a műfajban. Ehhez még a gótikus regényeket is behozza, ahol általában az elnyomott nőknek az apjukkal és az uralkodó férfi társadalommal kellett szembenézniük, és valahol itt is egy ilyen tragikus történet kerekedik John Barrett végzetesnek bizonyuló döntésével, amivel a családjára erőlteti a vallásos férc megoldást.

A Szellemek a fejben nem egy véres, rémisztő horror könyv, mint amire számítottam, hanem egy családi tragédia története, két testvérrel a központban, akiknek fenekestül felfordul az életük. Összetett, intelligens kommentár a horror, a félelem vonzásáról és az emberi kiszolgáltatottságról.

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: a hangulat, a meta elemzés

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó: Agave

Kiadás dátuma: 2016. június 9. (eredeti: 2015. június 2.)

Oldalszám: 288 oldal

Honnan: kiadótól recenziós példány

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Kedvenc disztópiás/poszt-apokaliptikus regény

A LISTA FOLYAMATOSAN FRISSÜL! (utoljára frissítve 2016. május 22 .) 10. James Dashner: Az útvesztő (ifjúsági, 3 részes sorozat) Thomas egy hideg, sötét liftben tér magához, s az egyetlen dolog, amire emlékszik, az a keresztneve. Minden más eltűnt az emlékezetéből. Amikor a lift ajtaja kinyílik, Thomas a Tisztáson találja magát egy csapat srác között. A Tisztáson élő fiúk mindennap Futárokat küldenek a lakóhelyüket körbeölelő Útvesztőbe, amelyet nehéz kiismerni, mivel a falai minden éjjel elmozdulnak. Thomas, az utolsóként érkező újonc számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az Útvesztő egy kód, ami megfejtésre vár. Úgy dönt tehát, hogy ő is Futár lesz. Annak viszont, hogy a megfejtés közelébe kerüljön, komoly ára van: például olyan lényekkel is találkoznia kell, akik elől mindenki más menekül. EGYSZER CSAK MINDEN MEGVÁLTOZIK… …megérkezik a Tisztásra az egyetlen lány, Teresa, aki nemcsak Thomasra lesz nagy hatással, hanem az egész csapat sorsára is. James Dashner tril

V. C. Andrews: Virágok a Padláson

Hogy akadtam rá: Mivel fura érdeklődési köröm van, sokszor belebotlottam ebbe a könyvbe, végül egy német lány javasolta, hogy olvassam el (egyezik az ízlésünk), mivel úgy gondolta, hogy imádnám. Úgy általában az egészről: Adott nekünk a Dollangager család, akik abszolút tökéletesek. Ott van Corrine, a gyönyörű anya, Christopher, a szerető család apa, ifjabbik Christopher, az okos báty, Catherine, a főhősünk, aki balerina akar lenni, és két kisebb iker Cory és Carrie. Igen, a család, mint látjuk imádja a C betűs kezdőneveket. Mind gyönyörűek, mind szőkék és kék szeműek, a szomszédok Dresden babáknak hívják őket, irigylésre méltó életük van. Ha anyuci egy kicsit túl sokat is törődik a külsejével, ugyan mi az, hiszen szeret itt mindenki mindenkit. Ám egy napon a családfő autóbalesetben meghal, és innentől kezdve a tökéletes családi idill megtörik. Édesanyjuk picit összeomlik, de hát ez várható is, végül a szüleihez fordul, és sok-sok levél után a vonakodó nagyszülők készek arra, hogy b

J. M. Barrie: Pán Péter

Hogy akadtam rá: Egyszer volt, hol nem volt sorozat rajongója vagyok és ott beleszerettem Pán Péterbe. Úgy általában az egészről: „Nem létezett náluk boldogabb család, amíg meg nem érkezett Pán Péter.” Ilyen és hasonló baljóslatú mondatok tűzdelik a szöveget, míg megismerjük az átlagos, angol családot, Darlingékat. Nincs túl sok pénzük, a felnőttek házassága nem éppen szerelmen alapul, de van három gyerekük, akik nagyszerű képzelőerővel rendelkeznek. Mrs. Darling, miközben a szokásos anyai teendőket végzi és rendbe teszi esténként a gyermekei elméjét, Wendy, egyetlen lánya képzeletében meglát egy fura nevet, Pán Péterét. Bár a gyerekek váltig állítják, hogy sosem látták Pétert, és a szülők megrögzötten hiszik, hogy ez valami kiskori képzelgés, mégis Mrs. Darling, mintha maga is emlékezne Péterre. Aztán egyik este megjelenik egy levelekbe öltözött fiú, és szerencsétlenül elveszti az árnyékát, amit végül Wendy segít neki visszarakni. Péter, mivel annyira lenyűgözi a lány, ú