Hogy akadtam rá: Kelley Armstrong fanatikus vagyok.
Úgy általában az egészről: Riley Vasquez szemtanúja lesz egy gyilkosságnak: a családhoz, ahol bébiszitterkedik, betörnek, és megölik őket, amíg Riley a másik szobában elbújik a kislánnyal, akire vigyáz. Azóta a lány a túlélők bűntudatával küszködik, az iskolában romlanak a jegyei és nem eszik rendesen. Ezért is jár terápiára, és az új pszichiátere szerint egy terápiás hétvége jót tenne neki. Egy elzárt helyre visznek pár tinédzsert, ahol telefon és a külvilággal való kapcsolat nélkül csak a kezelésükre fókuszálhatnak. Az egész viszont rémálommá változik, amikor álarcos túszejtők jelennek meg fegyverekkel, és nem minden gyerek fog élve távozni.
Amikor először elolvastam a fülszöveget, az jutott eszembe, hogy olyan, mintha az írónő a másik ifjúsági sorozatát írta volna meg úgy, hogy tényleg mentális betegségekkel küzdő tinik vannak a központban. És nem lőttem ezzel a gondolattal nagyon mellé, mert Armstrong is azt nyilatkozta, hogy mindig is érdekelte ez a téma/alapfelállás, de a Sötét erő sorozatban nem volt helye ennek, itt viszont rendesen bemutathatta ezt.
Noha egy akciódús tini thrillerrel van dolgunk, ahol szinte egyből már meg is jelennek az emberrablók és onnantól kezdve nincs megállás, a mentális betegségek központi szerepet játszanak. Nem csak azért, mert terápiás csoport a helyszín és mindegyik karakter küzd valami betegséggel, de a későbbi nyomozás, ami a könyv második felét teszi ki, is arra épül, hogyan kezelik a mentális betegségeket, milyen a stigma övezi ezt a dolgot, sokszor bélyegzik meg őket „őrültnek,” erőszakosnak és közveszélyesnek, és hogy milyen egyszerű kihasználni az emberek tudatlanságát és előítéletességét.
Míg a könyv első felében egy rettentően pörgős, túlélésért való küzdelmet látunk, a másodikban azt kell a hőseinknek bizonyítania, hogy attól még, hogy valaki mentális betegséggel küzd, még nem lesz automatikusan bűnöző/rossz ember. Természetesen a nyomozás része sem volt unalmas, és Armstrong nem esett abba a hibába, hogy a tini karakterek mindenható/mindent tudó, rendőröket leköröző zsenikké nőtték ki magukat. Noha van valamennyi tapasztalata a főhősnek, mert rendőr volt az apja, mégsem képes zárakat sem feltörni és bevallja, hogy nem ért a kihallgatáshoz és a nyomozáshoz hivatásosan.
A központi téma a különböző mentális betegségek, hiszen a főhősünk túlélt egy rettenetes támadást, és nem csak a poszttraumás stresszel kell megküzdenie, hanem a túlélők bűntudatával is. Nem eszik rendesen, nem élvezi az életet, mert az apró, emberi hibái miatt azt hiszi, hogy ő kevésbé érdemli meg az életet, mint azok, akiket megöltek mellette. Max, a fiú főhősünk szemszögéből is látunk egy-két részletet, amit kifejezetten érdekes volt olvasni, mert bár így lelőtte a nyomozás részét Armstrong, mégis láthattuk milyen az ő mentális betegsége és az azzal való küzdelem, illetve a család hogyan fogad el egy ilyen dolgot, milyen az, amikor nem állnak hozzá pozitívan.
A felnőttek szerepe a gyerekek életében is előkerül, mint téma. Többfajta családot látunk, és nem egy közülük olyan, ahol a szülő megveti a saját gyerekét ok nélkül vagy kihasználja őket és tárgyként kezelik őket. Nem csak ebben kell ráébrednie a gyerekeknek, hogy valamikor nem számíthatnak a felnőttek segítségére, hanem a túlélésért való küzdelmükben sem feltétlenül fognak nyugodtak és összeszedettek maradni, hiszen ugyanúgy csak emberek, mint ők maguk.
Mivel a könyv első fele egy túléléses, pörgős, adrenalin lökettel teli történet, előkerül a túlélés témája, hogy mi az, amit egy embernek meg kell tennie és el kell viselnie azért, csak hogy életben maradhasson. Nehéz döntések elé kerülnek – mi indokolja meg, hogy elvegyék egy másik emberi lény életét – és szembe kell nézniük a halállal, mégsem omolhatnak össze, muszáj elzárniuk az érzelmeiket, és ettől elgondolkoznak, hogy vajon mennyire emberek-e ők, ha képesek halottakat hátrahagyni.
Mivel Riley, a főhősünk, elvesztette az apját, ezért a gyász feldolgozása is szerepet kap és ezzel együtt a traumák túlélése, és hogyan változtatja meg ez az embereket, hogyan tudnak kapcsolatot teremteni olyan emberekkel, akiknek sejtelmük sincs, min mentek keresztül.
Akad pár negatívum, de semmivel nem rontott az olvasási élményen, mégis úgy éreztem, hogy bár jól illik a humor mindenhova, minden szereplő egy kicsit túl vicces volt, a gonoszok beleestek abba a hibába, hogy túl sokat monologizáltak, és enyhén zavart, hogy a főhős apja véletlen pont kommandós volt, ezért tudja Riley, hogy mi a túszok kimentésének menete, ami enyhén erőltetettnek hatott.
Viszont a cím nagyon találó lett, „elfedett igazság” motívum végigkíséri a történetet: Mindegyik szereplőnek szembe kell nézni egyfajta igazsággal, Maxnek például a betegségével, Riley-nak a halál közelségével és durvaságával, és azzal, hogy mi történt azon a végzetes napon. De arról is szól, hogy milyen álarcokat veszünk fel magunk, hogy elrejtjük a valódi énünket: Max és Riley ahogy jobban megismerik egymást, a másik álarca mögé látnak, hogy igazából milyenek. De ugyanakkor az a elem is megjelenik a történetben, hogy néha az álarcok segítenek kihozni a valódi énünket – ahogy a gyilkos esetében is.
A The Masked Truth egy kellemesen pörgős akcióregény, Armstrongtól már jól megszokott humorral és romantikával, ami kellemes kikapcsolódást nyújt.
Kedvenc karakter: Riley
Ami kifejezetten tetszett: a témák kezelése, a pörgős akció
Ami nem tetszett: néha túl sok a poén, a főszereplő apja teljesen véletlenül kommandós
A történet: 5/5 pontból
A karakterek: 5/5 pontból
A borító: 4/5 pontból
Kiadó: Atom
Kiadás dátuma: 2015. október 13.
Oldalszám: 352 oldal
Honnan: saját, e-book
Megjegyzések
Megjegyzés küldése