Ugrás a fő tartalomra

Cressida Cowell: How to Fight a Dragon's Fury (Így győzd le egy sárkány haragját)

Hogy akadtam rá: Az első részből van film.

Sorozat: Az Így neveld a sárkányodat 12. része.

Úgy általában az egészről: Eljött a Végítélet napja, amikor is Holnap szigetén megkoronázásra kerülhet a minden törzsen uralkodó király, aki megtudhatja a Sárkány Ékkő titkát és felhasználhatja azt a sárkányok kiirtására. Alvin ellopta az összes Elveszett Tárgyat (köztük Fogatlant is) Hablatytól, a jogos királytól, és alig várja, hogy mindenek felett ő uralkodjon és véget vessen a világnak, ahol a sárkányok köztünk élnek. Mindenki azt hiszi Hablatyról, hogy halott, de Camicazi és Halvér nem adják fel a kutatást a fiú után. Hablaty a Hősök Vége nevű szigeten landolt, ráadásul azonnal is megtalálja őt a Sárkány Lázadás, de még a saját leleményességére sem számíthat hősünk, mivel nem emlékszik rá, hogy kicsoda is ő és mi történt vele eddig.

Rettenetesen vártam már ezt a könyvet, nem csak az előző rész függővége miatt, hanem mert ez az egész sorozat zárókötete, és az évek alatt nagyon hozzám nőtt ez a sorozat. Mivel Cowellnek eddig is jól ment az igen felnőttes üzenetek írása gyerekkönyvbe, sőt, szívszorító jelenetek is vannak, ezért reméltem, hogy valami ütős vége lesz, hiszen ott a kérdés is, hogy miért tűntek el a sárkányok. Ugyan előre sugallja nekünk a Sárkány Ékkő, hogy talán azzal irtották ki a sárkányokat, de hát tudjuk, hogy Fogatlan sosem hagyta el Hablatyot, és azért mégis gyerekmese ez, szóval csak nem nyerhet a gonosz a végén, ugye? Egész végig ez hajtott, ahogy faltam a lapokat, és egyszerűen nem tudtam letenni a könyvet, olyan jó feszültséget keltett ez a kérdés.

Közel ötszáz oldalas ez a meseregény (ami annyira nem meglepő, hiszen az utóbbi kötetek már a négyszáz oldalt elérték), viszont ezért cserébe két kisebb kalandot is kapunk. A kötet első fele arról szól, hogy Hablaty hogyan jut el a Holnap szigetére és oldja meg az ottani problémát, utána pedig − pár aranyos, kis szünetet jelző rajz után − szembe nézhetünk a Sárkány Lázadással. Külön plusz pont, hogy az elején Hablaty nem emlékszik semmire, ezért nem csak a többieknek, de saját magának is Hablaty nélkül kell boldogulnia. Bár mindkét kaland izgalmas, és iszonyatosan nagy a feszültség, valahogy úgy éreztem, hogy emiatt kevesebb Fogatlant, Halvért és Camicazit kapunk, amitől kevesebb is volt a humor. Noha éppen a világvége közeleg, háború dúl és az összes viking otthonát felégették, mégis annyira vártam volna egy kis Fogatlan-féle arrogáns beszólásokat, aranyos Fogatlan és Hablaty baráti jeleneteket, de mivel máson volt a hangsúly, ezért ezekből nagyon-nagyon kevésnek jutott hely.

Még mindig domináns elem a Hablaty-féle hősiesség, amit a mesékben nagyon szeretek, hogy a hősök leleményesen jutnak ki a szorult helyzetekből, és noha Hablaty elfelejtette, hogy kicsoda, még így is megmaradt ez a személyiségjegye. Ugyanakkor a kedvessége is sokat nyom a latban, mert minden jó tettét − amit eddig akár úgy is érezhettünk, hogy minden részben elfelejtették, hogy ő mentette meg az életüket − felemlegetik és megbecsülik érte.

A szülőkkel való kapcsolat mindig is nagy hangsúlyt kapott a könyvekben, és itt sincs ez másként. Mivel Hablatyot a szülei halottnak hiszik, ezért szívszorító jelenetek közepette látjuk a szülei megbánását, és még így is látjuk, hogy az anyja hiába szereti a fiát, nem képes rendesen kifejezni az érzelmeit. Imádtam, hogy Valhallarama nem az a tipikus anya karakter, amit amúgy láthatunk, nem úgy gondoskodó és kedves, ahogy azt beállítja minden médiatípus, de mégis érezzük, hogy valahol szereti Hablatyot, de emberileg képtelen normális anya-gyerek kapcsolatra. Az, hogy nem csak jó szülőket látunk, hanem szülőket, akik hibáznak, és ugyanolyan esendő emberek, iszonyatosan jó volt látni egy gyerekkönyvben. Ezt a témát csak még jobban árnyalta a kép, hogy megtudjuk ki Halvér apja − amire nem is számítottam, hogy lezárt szál lesz −, és ő sem tartozik a jó szülők közé, sőt! De mégis ott rejtőzik minden gyerekkarakterben az elkerülhetetlen vágy, hogy megfeleljenek a szüleiknek, és ez még így az utolsó kötetre is hozott magával szívszorító jeleneteket.

Ezen kívül Cowell mindig is szeretett azzal a témával játszani, hogy miként hatnak ránk a történetek, illetve hogyan születnek meg a mítoszok és legendák. Most a frappáns lezárást pedig ebbe bugyolálja bele, ezzel összekötve a mi világunkat Hablatyéval, miközben a történetek pozitív erejéről mesél nekünk.

De igazából ebben a kötetben a legerősebb téma az, hogyan küzdjünk lehetetlen helyzetekben. Hablaty egész végig fizikailag úgy szenved, hogy már én, mint olvasó is vele együtt fáradtam el. Itt a háború, minden kilátástalan, Hablaty minden porcikája fáj, fel is kéne dolgoznia a gyászát, de nem áll meg, pedig nagyon szeretne. És ez a küzdeni akarás annyira gyönyörű ellentéte volt a körülötte lévő pusztításnak és reménytelenségnek. Néhány jelentetnél akár még úgy is éreztem, hogy Cowell és Hablaty kiszól a sorok közül és az olvasókat biztatja, hogy bármit hoz az élet, nem szabad feladni. Nagyon szép kép még található arról is, amit majdnem öngyilkosságba való menekülésként is lehet értelmezni, de Hablaty még így is összeszedi magát és folytatja a küzdelmét, mert ott van előtte Holnap szigete. Nem éppen túl elrejtett így a jelentés, hogy mindig érdemes túlélni a Holnap kedvéért, de nagyon pozitív és szívmelegítő üzenet.

"És talán még ha minden katasztrófába is torkollik, nem tudsz rosszul cselekedni, ha szeretetből teszed."

Természetesen a másik főtéma a szeretet és a pozitív emberi hozzáállás, és minden szereplő aszerint kapja meg a végső jutalmát, hogy önző volt-e, vagy hiába tett rossz dolgokat, de végső soron azt szeretetből tette-e. Míg Pléhpofa vétett ugyan Hablaty ellen, mégis csak szerette a fiát − ezzel tökéletes ellentétben áll a Boszorkány, aki a saját önzése miatt tette azt a fiával, amit, és a sorsuk ezt tükrözi is.

Viszont elég komoly témákat is érint Cowell és őszintén nem hittem volna, hogy az egész mese ide fog kilyukadni. Egy kicsit talán esetlennek is lehet látni a végét, eléggé súlyosan teszi elénk A Fő Üzenetet, mégis azt mondom, hogy ez így is tökéletesre sikerült a szememben. A rabszolgaság miatt kialakult háború van a középpontban és ezzel az emberiség pusztító természete. Látjuk azt, hogyan uralja a tömegeket a félelem, hiába tudják, mi lenne a helyes dolog, hogy min kéne változtatniuk, egyszerűen nem merik megtenni, mert nem könnyű út, és valahol mindenki egyedül érzi magát, mit számítana pont az ő véleményük. Látjuk, hogy mi kell a lázadásokhoz, milyen áldozatokat követelnek - vérontást mindkét oldalról, látjuk, hogy háborúban a tudományt és a leleményességet tömegpusztító fegyverekre fordítják az emberek. Eléggé arcon csapja ez főleg a felnőtteket meseregény közben − a gyerekeknek lehet még egy kicsit kaland, de mégis érezhetik mögötte a komolyságot. A fő üzenet itt nem más, hogy mindig lesz rossz az emberekben, de sosem szabad feladni, hogy jobbá tegyük a világot, még ha a mi generációnk ebből semmit nem is fog látni.

Cowell pedig ezt használja fel egy briliáns, szívszaggató, keserédes befejezéshez. A "hogyan tűnnek el a sárkányok" kérdésre olyan választ ad, amin azóta se léptem túl, és nem is hiszem, hogy egy hamar túlteszem magam rajta. Ezt csak tetézi, hogy van benne olyan jelenet, amit még én is megkönnyeztem, és a végén még az is kiderül az epilógusból, hogy Hablaty a halálos ágyán mesélt el nekünk az egész történetet.

Az Így neveld a sárkányodat meseregény sorozat valami csodálatos: Benne van a gyermeki kalandvágy, a humor, a kedvesség és egy csepp naivitás. Hablaty az emberi természetről mesél nekünk, a bennünk rejlő sötétségről is, a kapcsolatokról, amik meghatároznak minket egy egész életre, megmondja nekünk, hogy bárki lehet Hős, és hogy annak lenni mindig nehéz, de megéri küzdeni, még ha nem is kapunk érte jutalmat. Köszönöm, Hablaty és Fogatlan, az élményeket!

Kedvenc karakter: Hablaty, Fogatlan, Camicazi, Alvin

Ami kifejezetten tetszett: a mondanivaló, tökéletes befejezés

Ami nem tetszett: kevés Fogatlan, kevés humor

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 6/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Little, Brown Books for Young Readers

Kiadás dátuma: 2015. november 3. (eredeti: 2015. szeptember 8.)

Oldalszám: 496 oldal

Honnan: kölcsön

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Kedvenc disztópiás/poszt-apokaliptikus regény

A LISTA FOLYAMATOSAN FRISSÜL! (utoljára frissítve 2016. május 22 .) 10. James Dashner: Az útvesztő (ifjúsági, 3 részes sorozat) Thomas egy hideg, sötét liftben tér magához, s az egyetlen dolog, amire emlékszik, az a keresztneve. Minden más eltűnt az emlékezetéből. Amikor a lift ajtaja kinyílik, Thomas a Tisztáson találja magát egy csapat srác között. A Tisztáson élő fiúk mindennap Futárokat küldenek a lakóhelyüket körbeölelő Útvesztőbe, amelyet nehéz kiismerni, mivel a falai minden éjjel elmozdulnak. Thomas, az utolsóként érkező újonc számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az Útvesztő egy kód, ami megfejtésre vár. Úgy dönt tehát, hogy ő is Futár lesz. Annak viszont, hogy a megfejtés közelébe kerüljön, komoly ára van: például olyan lényekkel is találkoznia kell, akik elől mindenki más menekül. EGYSZER CSAK MINDEN MEGVÁLTOZIK… …megérkezik a Tisztásra az egyetlen lány, Teresa, aki nemcsak Thomasra lesz nagy hatással, hanem az egész csapat sorsára is. James Dashner tril

V. C. Andrews: Virágok a Padláson

Hogy akadtam rá: Mivel fura érdeklődési köröm van, sokszor belebotlottam ebbe a könyvbe, végül egy német lány javasolta, hogy olvassam el (egyezik az ízlésünk), mivel úgy gondolta, hogy imádnám. Úgy általában az egészről: Adott nekünk a Dollangager család, akik abszolút tökéletesek. Ott van Corrine, a gyönyörű anya, Christopher, a szerető család apa, ifjabbik Christopher, az okos báty, Catherine, a főhősünk, aki balerina akar lenni, és két kisebb iker Cory és Carrie. Igen, a család, mint látjuk imádja a C betűs kezdőneveket. Mind gyönyörűek, mind szőkék és kék szeműek, a szomszédok Dresden babáknak hívják őket, irigylésre méltó életük van. Ha anyuci egy kicsit túl sokat is törődik a külsejével, ugyan mi az, hiszen szeret itt mindenki mindenkit. Ám egy napon a családfő autóbalesetben meghal, és innentől kezdve a tökéletes családi idill megtörik. Édesanyjuk picit összeomlik, de hát ez várható is, végül a szüleihez fordul, és sok-sok levél után a vonakodó nagyszülők készek arra, hogy b

J. M. Barrie: Pán Péter

Hogy akadtam rá: Egyszer volt, hol nem volt sorozat rajongója vagyok és ott beleszerettem Pán Péterbe. Úgy általában az egészről: „Nem létezett náluk boldogabb család, amíg meg nem érkezett Pán Péter.” Ilyen és hasonló baljóslatú mondatok tűzdelik a szöveget, míg megismerjük az átlagos, angol családot, Darlingékat. Nincs túl sok pénzük, a felnőttek házassága nem éppen szerelmen alapul, de van három gyerekük, akik nagyszerű képzelőerővel rendelkeznek. Mrs. Darling, miközben a szokásos anyai teendőket végzi és rendbe teszi esténként a gyermekei elméjét, Wendy, egyetlen lánya képzeletében meglát egy fura nevet, Pán Péterét. Bár a gyerekek váltig állítják, hogy sosem látták Pétert, és a szülők megrögzötten hiszik, hogy ez valami kiskori képzelgés, mégis Mrs. Darling, mintha maga is emlékezne Péterre. Aztán egyik este megjelenik egy levelekbe öltözött fiú, és szerencsétlenül elveszti az árnyékát, amit végül Wendy segít neki visszarakni. Péter, mivel annyira lenyűgözi a lány, ú