Neal Shusterman: Unwind – Bontásra ítélve

2016. január 16., szombat

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között.

Sorozat: Az Unwind disztológia 1. része.

Úgy általában az egészről: A Második Polgárháborút az abortusz kérdése miatt vívták meg, és hogy véget vessenek ennek a véres konfliktusnak új törvény lépett életbe: Nem lehet megszakítani egyetlen terhességet sem, minden gyermeket 13 éves koráig kötelesek felnevelni, aztán szét lehet bontani őket egészen 18 éves korig. Ezzel az új technológiával minden szervüket felhasználhatják, és így gyakorlatilag nem ölik meg őket, vagy legalábbis ezzel nyugtatják a lelkiismeretüket az emberek.

Connort azért akarják szétbontani a szülei, mert túl sokat verekedett az iskolában, ezért kénytelen elszökni otthonról. Risa állami gondozásban nevelkedik és mivel csak kitűnő tanuló, nem pedig példamutatóan tökéletes, ezért a költségcsökkentések miatt kénytelenek szétbontani őt. Lev családja istenhívő, olyannyira, hogy a tizedik gyereküket tizedként felajánlják, de Lev nem bánja, teljes szívével hisz Istenben, és bár egy kicsit fél attól, mi vár rá a szétbontáskor, büszkén vállalja ezt a szerepet. A véletlenek játéka miatt a három tinédzser útjai keresztezik egymást, és kénytelenek összedolgozni, ha életben akarnak maradni 18 éves korukig.

Óh, de régóta vágytam erre a könyvre és végre sikerült rá sort kerítenem. Noha sokan mondták, hogy jó lesz, valahogy tartottam tőle, mert ritkán fogtam ki mostanában olyan könyveket, amiknél egyből elkapott a szerelem érzete. Viszont ennél! Végre nem tudtam elszabadulni a lapoktól!

A történet igazából elég egyszerű, a már jól megszokott menekülős kalandregény, hogyan jutnak A pontból a B-be a hőseink. Nem kifejezetten nevezném akciódúsnak, de mégis mindig pörgött a cselekmény, ezért sem tudtam letenni a könyvet. Ezen csak dob az, hogy három főszereplőnk van, és a váltott nézőpontok abszolút a történet előnyére válnak, csak még gyorsabb ütemű lesz tőle, és még jobban megismerhetjük ezt a világot, amibe Shusterman bevezet minket.

A karakterek nem igazán kidolgozottak, a hőseink csak különböző nézőpontokat nyújtanak a világ megismeréséhez, a gonosz karakterek egysíkúak, a női szereplők pedig tipikusan férfiak által elképzelt fantázialény. Különösen az esett rosszul, hogy Connor megmagyarázhatatlan vadságát, ami felteszem a tinédzser hormonok miatt volt (?), csak Risa tudja megzabolázni. Azta…

Igazság szerint nem is a történet (aminek a vége elég összecsapott, ráadásul egy véletlen oldja meg az egyik szálat) és nem is a karakterek, amik olyan remekké teszik ezt a regényt, hanem a kérdések, amiket felvet az olvasóknak ezzel a világgal, és azzal pedig iszonyat zseniálisan játszik az író. Minden rész elején van egy odaillő idézet, ami a kötet elején bizonyos szereplőktől származik és kiemel egy-egy problémát, de a harmadik résznél egy elborzasztó cikket tesz elénk, újszülöttekkel való kísérletezésről, amiről azt hinné az olvasó, hogy szintén csak a fiktív történet… Pedig nem. Amire épít Shusterman azok valós dolgok és ügyesen vegyíti a valóságot a kitalációval. (Bónusz pont: Az e-bayes gyakran ismételt kérdések részlete, miszerint emberi lelket eladni tilos, mert vagy hazugságnak számít vagy szervkereskedelemnek, mókás és tényleg szintén valós, viszont a könyv kérdéseit tekintve borzongató részlet.)

Ugyanis ez az egész szétbontás dolog, ami megadja ennek a történetnek azt az elborzasztó hangulatát és elgondolkodtató részét, ami miatt annyira megragadott. Természetesen az egész szétbontás egy nagy párhuzam az abortuszra, de a könyv nem lesz egyértelműen egyik oldal pártján sem, akármennyire is egyértelműnek tűnhet a történet leírásából, hogy borzasztó dolog szétbontani egy tizenvalahány évet megélt embert. Mindenki megtalálhatja benne a saját véleményéhez tartozó indokokat, ebben biztos vagyok, de mégis nekem azt sugallta az egész történet, hogy mindegy, hogy kinek van igaza arról, hogy mikortól számít valaki jogilag embernek, vagy van-e lelke az embrióknak, attól függetlenül ez sosem lesz egy fekete-fehér dolog és nem lehet egységesen törvényekkel szabályozni.

Ebben a világban például tilos az abortusz, (amivel én személy szerint sosem értenék egyet, hogy így korlátozzák ezt) és az első dolog, amit tesznek az emberek, hogy egyszerűen a szemetesben hagyják a gyerekeket − később pedig amikor törvénnyel arra köteleznek mindenkit, hogy ha a küszöbén hagynak egy gyereket, akkor az övé és fel kell nevelnie, egyszerűen otthagyják őket. Ahogy az már lenni szokott, találnak kibúvót ez alól is az emberek, nevezetesen, tovább adják a gyerekeket, egészen addig, amíg akár meg nem hal. És itt rejlik egy nagyon nagy igazság szerintem ebben a témában − mindegy hogy mire kötelez a törvény, ha az állam nem biztos rendes körülményeket, mindig a gyerek fog rosszul járni. Lehet azon vitatkozni, hogy abortuszt csak a felelőtlen tinédzserek fognak igénybe venni − ez amúgy nem igaz −, de még ha így is lenne, a törvényes korlátozás mindenkire kihat.

De a szétbontás igazából azt is jelképezi, hogy mennyire kiszolgáltatottak a gyerekek a felnőttekkel szemben, főleg ha az adott felnőtt a szülője. Mivel itt szétbontás − vagyis halál − jár azért, ha a szülőknek olyan kedvük van, ezért a gyerekek még inkább meg akarnak felelni nekik, ami a valóságban is így van, de itt a könyv sarkítottan teszi elénk ezt a témát. Bemutatja, hogy az intenzív tinédzserérzések között ténylegesen mekkora nyomás nehezedhet a gyerekekre, hogy felérjenek a felnőttek elvárásaihoz, legyen szó a történetben Connor enyhe viselkedési problémáiról vagy arról, hogy Risa, mint állami gondozott, mennyire érzi úgy, hogy bizonyítania kell, ha ki akar kerülni a rendszerből/élni akar vagy arról, hogy a szülők hogyan szuszakolják bele a gyerekeiket a saját vallási nézeteikbe, akár erővel.

Persze, mivel ifjúsági könyv ezért általános, tinédzserekre jellemző témákat is érint, mint az énkeresés (ez leginkább Lev szálán jön át, aki miután egyedül marad, kénytelen maga döntéseket hoznia és átértékelnie a szülei által ráerőltetett dolgokat), hogy mi a fontos az életben és hogy az ember személyes kis élete egy nagy kép része, milyen kicsik is vagyunk a világban, de ugyanakkor összefügg az életünk és a cselekedeteink kihatással lehetnek másokra − ez utóbbira külön cselekményszálat is épít Shusterman.

A Bontásra ítélve egy remek, elgondolkoztató könyv, ami bár karakterizálás és történet szempontjából nem kiemelkedő, mégis a borzasztóan hangulatos világfelépítéssel és a való életbeli kérdésekkel és problémákkal bekúszik az olvasó bőre alá. A történet nem akar semmit eldönteni helyettünk, leginkább kérdéseket vet fel és felfedi, hogy az élet és a világ nem fekete és fehér, nincsenek egyszerű és legfőképpen nincsenek könnyű válaszok.

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: a mondanivaló

Ami nem tetszett: a női szereplők

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 4/5 pontból

A borító: 3/5 pontból (ez az Alkonyat-style fekete semmi közepén figura már elég fárasztó és szembántó)

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás dátuma: 2015. június 4. (eredeti: 2007. november 6.)

Oldalszám: 384 oldal

Honnan: kölcsön

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.