Ugrás a fő tartalomra

Ellen Hopkins: Rumble (Morajlás)

Hogy akadtam rá: Ellen Hopkins rajongó vagyok.

Úgy általában az egészről: Matt öccse az iskolai zaklatások hatására öngyilkos lett, és a fiú ezt egyszerűen nem tudja feldolgozni. Nem érti, miért várja el tőle mindenki, hogy bocsásson meg a zaklatóknak, amikor úgy érzi, senkit sem érdekel, mi lett a testvérével. Bár Matt küzd a rajta eluralkodó dühvel és haraggal, de köszöni szépen, jól van, a jegyei jók, és noha nem tudja, hogy mihez kezdjen a jövőjével, melyik egyetemre jelentkezzen, nem minden tizenéves így van? Matt bár sok barátját elveszítette az öccsét övező botrány miatt, hálás azért, hogy mellette van a szerelme, a számára tökéletes lány, Hayden. Noha a lány már-már lassan fanatikusan hisz Istenben, Matt pedig ateista, a fiú nem hiszi, hogy ez elronthatja a kapcsolatukat.

Ismét egy újabb Ellen Hopkins regény, és nem meglepő, hogy nem kellett csalódnom a kedvenc írómban, ismét a szokásos szívfacsaró, őszinte érzelmekkel és hiteles tinédzser karakterekkel mesél el egy olyan történetet, ami igenis fontos üzenetet hordoz. Ennek a kötetnek a főtémája a hit és a vallás, de ettől ne ódzkodjon senki sem − én sem szeretem az erőltetetten, szájbarágós vallásos dolgokat −, itt főleg arról van szó, hogy mi készteti az embereket a hit keresésére, és a vallás milyen megnyugvást jelenthet, ugyanakkor milyen veszélyesen befolyásolható erő is lehet bizonyos karizmatikus vezetők kezében.

A főszereplőnk, Matt, állítása szerint ateista, és az egész történetet az indítja el, hogy egy irodalomra írt esszéje aggodalmat kelt a tanáraiban és a pszichiáterében, ez az írása pedig arról szól, hogy mit gondol a vallásról, és hogy szerinte miért nem létezik Isten. Végig a könyvben ezt az esszét is olvashatjuk, ami érdekes és jogos kérdéseket vet fel, hiába gyökerezik egy felfoghatatlan traumában az egész. Olyan kérdések merülnek fel, mint hogyan lehetne valami mindenható hatalom, aki alapvetően jó, ha hagy borzalmas dolgokat megtörténni (Matt öccsének, Luke-nak az öngyilkossága például), de ugyanakkor felveti, hogy Isten nevében az emberek rémes tetteket − háborúkat és vérontást − követnek el. Ugyanakkor Luke (visszaemlékezésekben) elgondolkozik azon, hogy csak nem keletkezhetett az univerzum véletlenszerűen, és még ha nem is a keresztény Isten létezik, valaminek csak kell. Előkerül az utóélet kérdése is, nyilvánvalóan Luke esetében, de még több háttérszereplőében is, és ezek mind-mind olyan dolgok, amikkel az életben mindenki szembenéz egyszer − főleg tinédzserkorban, amikor kialakul az ember világképe, és ezen az úton követjük végig Mattet. Ugyanakkor látjuk, hogy a többi karaktert mi hajtja a hit felé: Matt anyját Luke halála, Haydent szintén, egy másik karaktert egy halál közeli élmény vagy a szerettük majdnem elvesztése.

Ezek mellett Hopkins bemutatja, hogy milyen amikor az emberek a saját céljukra használják a Bibliát és más emberek sebezhetőségét: van egy-két olyan karakter, akiket nem a tiszta szívük vezet a hit útján, hanem önelégültség, vagy egyszerűen nem bírják elviselni, hogy a saját tettükért ők a felelősek, és ezért valamiféle felsőbb erő kezébe bízzák az életüket, és követik a megszabott szabályokat, hogy ne nekik kelljen eldönteni mi a helyes és mi a helytelen az életben.

De Hopkins nem veti el a vallást, sem a kereszténységet, hanem azt mutatja meg, hogy a hit fontos része az emberi életnek, és még ha valaki semmi konkrét vallást nem követ, akkor is milyen lelki erőt tud adni a hit.

A hit mellett a központi kérdés, ami még foglalkoztatja a karaktereket az az LMBT közösséghez való viszonyulás, milyen nehéz ezt bizonyos generációknak elfogadni, illetve azoknak, akik csak a sztereotípiákat ismerik, és ezt Hopkins összefonja a vallás kérdéssel, hiszen nagyon sokan a Bibliára fogják vakon, hogy miért "undorító," ha valaki nem heteroszexuális. Ezt a vak sárdobálást mutatja be egy karakterrel, aki még az Egy különc srác feljegyzései című könyvet (aminek Ellen Hopkins nagy rajongója :D) is betiltatja az iskolában, és a tanulóknak a mellett vagy ellen kell érvelniük, hogy jogos-e ez a cenzúra. Persze, Hopkins kifejti a saját véleményét, hiszen az ő könyvei is folyamatosan áldozatul esnek a tiltólistáknak, hogy a könyveknek nagyon fontos szerepe van abban, hogy tanuljanak az emberek − empátiát, toleranciát, emberségességet, és hogy megismerjék a számukra ismeretlen dolgok igaz valóságát.

A könyv másik főtémája a megbocsátás, nem csak Mattnek kell megbocsátania a szüleinek, akik nem éppen tökéletesek, azoknak, akik zaklatták a testvérét, de saját magát is okolja Luke haláláért. A többi szereplőt is szintén bűntudat nyomasztja, habár nem mindenkinek van rá tényleg oka, mégis a regény nagy része azzal foglalkozik, hogy milyen nehéz megbocsátani, főleg önmagunknak, de hogy mennyire szükség van erre, ha tovább szeretnénk lépni és feldolgozni a dolgokat.

A regény nagy varázsa számomra abban rejlett, hogy inkább a karakterek kapcsolatára összpontosít, a két főtéma mellett nem igazán történik semmi, hiszen Ellen Hopkins regényei sosem a cselekmény körül forognak, de itt még inkább a lelki- és karakterfejlődésen volt a hangsúly, aminek nagy részét a karakterek közötti kapcsolatok teszik ki. Keserédes visszaemlékezésekben látjuk Luke és Matt testvéri viszonyát, ahol Matt teljesen magára vette a védelmező feladatát, hiszen a szüleik nem igazán álom család. Ezért a szülőkkel való viszony is nagy szerepet játszik: Matt mindkét szülője az alkoholba fojtja a bánatát, illetve gyógyszerekbe, de már jóval Luke halála előtt voltak problémáik, de a legrosszabb, hogy nem igazán tudják kezelni a gyereknevelést sem, és Matt és Luke úgy érzik, hogy sosem elegek az apjuknak, az anyjuk pedig nem tudja rendesen kimutatni az érzelmeit. Mattet árnyékként követik a szülei által elkövetett hibák − félrelépés, fiatalkori érzelemmentes házasság −, és ezt is bemutatja a regény, hogy mennyire próbáljuk elkerülni azokat a tévedéseket, amiket a szüleink elkövettek, de Mattnek rá kell jönnie, hogy talán ez nem is olyan könnyű, néha egész fatalistán úgy gondolja, hogy a szülei génjei és hibái eleve meghatározzák az életét, és ebből a gondolkodásmódból nehéz kitörnie.

Ezek miatt is Matt a Haydennel való kapcsolatába menekül − és ez volt az igazán kedvenc részem a könyvben −, ahogyan Hopkins bemutatja a romantikus kapcsolatok nehézségeit. Nem próbálja elhitetni velünk, hogy az első tinédzserkori szerelem tökéletes, hogy nincsenek veszekedések és Mattnek is rá kell jönnie, hogy egy kapcsolatért dolgozni kell, és hogy igenis mindkét oldal hibázhat. Néha nem igazán bírtam Mattet, mert elég féltékenyen állt a dolgokhoz, de ezt Hopkins teljesen hibaként tüntetni fel, és Mattnek ezt le is kellett győznie magában. Végül olyan kérdésekkel kell szembenéznie a főhősünknek, hogy vajon egészséges-e, hogy ennyire ragaszkodik Haydenhez, vajon a gyász miatt van-e ez, és hogy azért nem akarja-e elengedni a lányt, mert már annyi mindent elvesztett, és egyszerűen nem tudja feldolgozni a veszteséget és a változásokat. Matt karakterfejlődése ezért valami nagyon kellemes, ahogyan rájön, hogy ne csak tétlenkedjen, hanem tennie is kell valamit, hogy a saját életét a kezébe vegye, felismeri a hibáit és helyre is hozza őket, miközben megtalálja az életcélját és a helyét a világban.

Melléktörténetként előkerülnek a veterán katonák és a poszttraumás stressz zavar témája Matt nagybátyja személyében, és a háttérben még számos fontosabb dolgot felsorakoztat Hopkins, mint a depressziót, a gyógyszerfüggőséget, a fiatalkori terhességet és az iskolai erőszakot, lövöldözéseket és a fegyverviselésből adódó gondokat.

Egyetlen egy apró gondot nekem csak a legvége jelentett. Hopkinsnál már megszoktam, hogy mindig tartogat valami érzelmileg ütőset, és ide valahogy nem illett, hiszen nem volt olyan konfliktus, aminek tetőznie kellett volna, viszont hirtelen bedobott egy mellékszálat, amivel nem is lett volna gondom, ha jobban kifejti. Az utolsó pár oldalban, bár elég hatásos lett a maga nemében, mégis úgy éreztem, hogy egy picit jobban kifejtve nagyobbat üthetett volna.

A Rumble nem okoz csalódást, igazi felnövésről szóló regény arról, ahogy egy elveszett fiú megtalálja magát és a helyét a világban, felfedezi a hit és a szeretet erejét, és rájön, hogy van miért élnie.

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: a téma

Ami nem tetszett: -

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó:  Margaret K. McElderry Books

Kiadás dátuma: 2014. szeptember 1.

Oldalszám: 560 oldal

Honnan: saját, e-book

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Kedvenc disztópiás/poszt-apokaliptikus regény

A LISTA FOLYAMATOSAN FRISSÜL! (utoljára frissítve 2016. május 22 .) 10. James Dashner: Az útvesztő (ifjúsági, 3 részes sorozat) Thomas egy hideg, sötét liftben tér magához, s az egyetlen dolog, amire emlékszik, az a keresztneve. Minden más eltűnt az emlékezetéből. Amikor a lift ajtaja kinyílik, Thomas a Tisztáson találja magát egy csapat srác között. A Tisztáson élő fiúk mindennap Futárokat küldenek a lakóhelyüket körbeölelő Útvesztőbe, amelyet nehéz kiismerni, mivel a falai minden éjjel elmozdulnak. Thomas, az utolsóként érkező újonc számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az Útvesztő egy kód, ami megfejtésre vár. Úgy dönt tehát, hogy ő is Futár lesz. Annak viszont, hogy a megfejtés közelébe kerüljön, komoly ára van: például olyan lényekkel is találkoznia kell, akik elől mindenki más menekül. EGYSZER CSAK MINDEN MEGVÁLTOZIK… …megérkezik a Tisztásra az egyetlen lány, Teresa, aki nemcsak Thomasra lesz nagy hatással, hanem az egész csapat sorsára is. James Dashner tril

V. C. Andrews: Virágok a Padláson

Hogy akadtam rá: Mivel fura érdeklődési köröm van, sokszor belebotlottam ebbe a könyvbe, végül egy német lány javasolta, hogy olvassam el (egyezik az ízlésünk), mivel úgy gondolta, hogy imádnám. Úgy általában az egészről: Adott nekünk a Dollangager család, akik abszolút tökéletesek. Ott van Corrine, a gyönyörű anya, Christopher, a szerető család apa, ifjabbik Christopher, az okos báty, Catherine, a főhősünk, aki balerina akar lenni, és két kisebb iker Cory és Carrie. Igen, a család, mint látjuk imádja a C betűs kezdőneveket. Mind gyönyörűek, mind szőkék és kék szeműek, a szomszédok Dresden babáknak hívják őket, irigylésre méltó életük van. Ha anyuci egy kicsit túl sokat is törődik a külsejével, ugyan mi az, hiszen szeret itt mindenki mindenkit. Ám egy napon a családfő autóbalesetben meghal, és innentől kezdve a tökéletes családi idill megtörik. Édesanyjuk picit összeomlik, de hát ez várható is, végül a szüleihez fordul, és sok-sok levél után a vonakodó nagyszülők készek arra, hogy b

J. M. Barrie: Pán Péter

Hogy akadtam rá: Egyszer volt, hol nem volt sorozat rajongója vagyok és ott beleszerettem Pán Péterbe. Úgy általában az egészről: „Nem létezett náluk boldogabb család, amíg meg nem érkezett Pán Péter.” Ilyen és hasonló baljóslatú mondatok tűzdelik a szöveget, míg megismerjük az átlagos, angol családot, Darlingékat. Nincs túl sok pénzük, a felnőttek házassága nem éppen szerelmen alapul, de van három gyerekük, akik nagyszerű képzelőerővel rendelkeznek. Mrs. Darling, miközben a szokásos anyai teendőket végzi és rendbe teszi esténként a gyermekei elméjét, Wendy, egyetlen lánya képzeletében meglát egy fura nevet, Pán Péterét. Bár a gyerekek váltig állítják, hogy sosem látták Pétert, és a szülők megrögzötten hiszik, hogy ez valami kiskori képzelgés, mégis Mrs. Darling, mintha maga is emlékezne Péterre. Aztán egyik este megjelenik egy levelekbe öltözött fiú, és szerencsétlenül elveszti az árnyékát, amit végül Wendy segít neki visszarakni. Péter, mivel annyira lenyűgözi a lány, ú