Ugrás a fő tartalomra

Jill Hathaway: Impostor (Imposztor)


Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között.
Sorozat: A Slide - Mások szemével 2. része.

Úgy általában az egészről: Sylvia Bell próbálja élni az életét a lehető legátlagosabban, de ez nem könnyű, ha olyan képessége van, amivel mások szemén keresztül láthatja a világot. De rémálmok is kísértik a hat hónappal ezelőtt történt gyilkosságok miatt, miközben a legjobb barátja, Rollins iránt érzett érzelmeivel is küzd. Ám egyik este a rémálmai valami szörnyűséggé változnak: olyan helyeken és helyzetekben ébred fel Vivi, ahova nem emlékszik, hogy került, mintha valaki belecsúszott volna és átvette volna az irányítást a teste felett. Ki lehet a tettes, a rejtélyes imposztor?

Amikor a fülszöveget olvastam még tavaly, teljesen bezsongtam, hogy milyen izgalmas lesz, hogy valaki gyilkosságokat ken Vivire, és bosszúból bújik a főhősünkbe. Aztán elkezdtem olvasni a könyvet és egészen mást kaptam, bár nem volt rossz és szórakoztató olvasmány, mégsem ér fel az első részhez.

Mivel az előző részben a krimi szál nekem egyszerű és átlátszó volt, de nem unalmas, itt teljesen megvezetett Hathaway. Nem is próbáltam az első gyanúsítotton túl nyomozni, hagytam, hogy Vivi dolgozzon helyettem, és ezért meglepett, hogy ki a tettes, viszont… Amiket kitaláltam teóriákat a nagyon drámai bosszúhoz, sokkal izgalmasabbak voltak, mint a megoldás, és ezért kapott végül is négy csillagot. Annyira vártam, hogy valami érzelmileg ütős lesz, valami jó motivációval, erre amit kaptam elég nagy csalódást okozott. Több szálunk is lenne, amiről persze sejtjük, hogy összefügg, és a végén nagyon suta módon fogja ezeket össze Hathaway, a végén hirtelen bedobja a megoldást, és bár addig is nyomozunk és történik ez-az, mégis kevésnek éreztem.

Ami félrevezető, hogy azt hittem, itt is sorozatgyilkossággal állunk szemben, hiszen a fülszövegből azt gondoltam, hogy több dolgot akarnak Vivire kenni, ám amikor megtörténik az első gyilkosság, a könyv közepe táján, már lehet látni, hogy több nem lesz. A történet a feléig a szokásos gimis és családi dráma egy kis rejtélyes nyomozással, hogy ugyan ki lehet a másik ember Vivi képességeivel. Ám ahogy megtörténik a gyilkosság, az egész egy Zs-kategóriás thriller film hangulatát adja, és ezzel valahol nincs is gond, mert kikapcsolódásnak tökéletes, és még mindig jobb volt, mint egy némelyik gyenge thriller film, de én többet vártam.

A Rollins és Vivi közti romantika nagy szerepet kap, és bár a főhősünk úgy áll hozzá, hogy nem nagyon nyűglődik a szerelmén életveszélyes helyzetekben, nekem a romantikus randik és az újabb szerelmi háromszögféleség csak kitöltő szövegnek tűnt. Nyilván a Rollins rajongók örülni fognak, de engem az előző részben sem nyűgözött le. Itt viszont kap még egy lányt, aki extra szép és folyton Rollins körül legyeskedik, és bár Rollinsnak egy-két dologra van kifogása, én néhol képen töröltem volna egy székkel Vivi helyében, és így csak még inkább nem érdekelt ez a szál.

Amit hiányoltam, az a komor hangulat, ami az első részben megvolt. Persze itt is a gimis életet nem szépen ábrázolja, hanem reálisan, mégis a gyászt Vivi nagyon elfojtja, az első fejezeten kívül alig említi meg valahol, és ezért nekem túl könnyed hangulata lett, ahhoz képest, amit elvártam volna. Pedig elvileg végig hiányolja az édesanyját is, mégis az érzelmi mélység nekem itt kimaradt.

Ami pozitívum, hogy Vivi molesztálás/nemi erőszak közeli élménye ismét előkerül, mert a volt barátnője is átesik ezen, és végül is így a nemi erőszak drogokra helyeződik a hangsúly, és felvet pár nagyon érdekes kérdést. Noha az elkövetőt sem festi fel csak gonosznak, mégis Hathaway kijelenti, amit ki kell, hogy mindegy milyen rossz az élete valakinek, az a nemi erőszakra sosem kifogás. Noha a főhősök csak maguk között beszélik meg ezt, és nem kerül ki az egész iskola köré, tehát nem látjuk az áldozat zaklatását és amik ilyenkor előkerülnek, mégis mindenki más véleményt képvisel a dologban.

Ami még központi téma, hogy mindenki követ el kisebb-nagyobb hibákat, és hogy lehet ezzel együtt élni, illetve bocsánatot lehet-e nyerni valamikor. Kapunk új szereplőt, aki szintén a saját démonaival küzd a múltbéli tettei miatt, Samantha, aki előtérbe kerül, szintén szembe néz azzal, amit tett Vivivel, és a főhősünk is sok negatív döntést hoz a történet során, amit helyre kell hoznia. Felvetődik még pár téma a háttérben: a társadalomi elvárásoknak való megfelelés, és hogy ki meddig képes ezért elmenni, és hogy jobb-e tudni az igazságot vagy boldog tudatlanságban élni.

Amit én hiányoltam, hogy megtudjuk, honnan jött ez a képesség. Nyilván az első részben annyira nem zavart, de itt a végén kapunk egy olyan beszélgetést, ami mintha oda vezetne, erre hirtelen elvágja Hathaway és válaszok nélkül hagy. Kár volt elhúzni az olvasók előtt a mézes madzagot, jobb lett volna, ha ez az egész szál bele se kerül a történetbe, mert nekem semmit nem adott hozzá és felesleges volt.

Az a gond az Impostorral, hogy önmagában egy kellemes olvasmány, egy kis tinithriller, töltelékrész, viszont sorozatbefejezőnek kevés, és jelen pillanatban úgy néz ki, hogy nem lesz több rész hozzá. Akik az első részt szerették, ha nem várnak sokat, élvezhetik talán ugyanúgy, de szerintem egy fokkal gyengébbre sikerült most a történet, mindenesetre egy délutánra tökéletes kis olvasmány.

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: -

Ami nem tetszett: -

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 4/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: Balzer + Bray

Kiadás dátuma: 2013. március 26.

Oldalszám: 272 oldal

Megjegyzések

  1. szia! engem nagyon érdekel ez a könyv és szeretném megkérdezni h te hol vetted vagy olvastad?? :)

    VálaszTörlés
  2. @Bernadett Túri: Mint a Gyakran Ismételt Kérdésekben is leírtam, külföldi könyveket amazonon vagy bookdepositoryn rendelek. :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Kedvenc disztópiás/poszt-apokaliptikus regény

A LISTA FOLYAMATOSAN FRISSÜL! (utoljára frissítve 2016. május 22 .) 10. James Dashner: Az útvesztő (ifjúsági, 3 részes sorozat) Thomas egy hideg, sötét liftben tér magához, s az egyetlen dolog, amire emlékszik, az a keresztneve. Minden más eltűnt az emlékezetéből. Amikor a lift ajtaja kinyílik, Thomas a Tisztáson találja magát egy csapat srác között. A Tisztáson élő fiúk mindennap Futárokat küldenek a lakóhelyüket körbeölelő Útvesztőbe, amelyet nehéz kiismerni, mivel a falai minden éjjel elmozdulnak. Thomas, az utolsóként érkező újonc számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az Útvesztő egy kód, ami megfejtésre vár. Úgy dönt tehát, hogy ő is Futár lesz. Annak viszont, hogy a megfejtés közelébe kerüljön, komoly ára van: például olyan lényekkel is találkoznia kell, akik elől mindenki más menekül. EGYSZER CSAK MINDEN MEGVÁLTOZIK… …megérkezik a Tisztásra az egyetlen lány, Teresa, aki nemcsak Thomasra lesz nagy hatással, hanem az egész csapat sorsára is. James Dashner tril

V. C. Andrews: Virágok a Padláson

Hogy akadtam rá: Mivel fura érdeklődési köröm van, sokszor belebotlottam ebbe a könyvbe, végül egy német lány javasolta, hogy olvassam el (egyezik az ízlésünk), mivel úgy gondolta, hogy imádnám. Úgy általában az egészről: Adott nekünk a Dollangager család, akik abszolút tökéletesek. Ott van Corrine, a gyönyörű anya, Christopher, a szerető család apa, ifjabbik Christopher, az okos báty, Catherine, a főhősünk, aki balerina akar lenni, és két kisebb iker Cory és Carrie. Igen, a család, mint látjuk imádja a C betűs kezdőneveket. Mind gyönyörűek, mind szőkék és kék szeműek, a szomszédok Dresden babáknak hívják őket, irigylésre méltó életük van. Ha anyuci egy kicsit túl sokat is törődik a külsejével, ugyan mi az, hiszen szeret itt mindenki mindenkit. Ám egy napon a családfő autóbalesetben meghal, és innentől kezdve a tökéletes családi idill megtörik. Édesanyjuk picit összeomlik, de hát ez várható is, végül a szüleihez fordul, és sok-sok levél után a vonakodó nagyszülők készek arra, hogy b

J. M. Barrie: Pán Péter

Hogy akadtam rá: Egyszer volt, hol nem volt sorozat rajongója vagyok és ott beleszerettem Pán Péterbe. Úgy általában az egészről: „Nem létezett náluk boldogabb család, amíg meg nem érkezett Pán Péter.” Ilyen és hasonló baljóslatú mondatok tűzdelik a szöveget, míg megismerjük az átlagos, angol családot, Darlingékat. Nincs túl sok pénzük, a felnőttek házassága nem éppen szerelmen alapul, de van három gyerekük, akik nagyszerű képzelőerővel rendelkeznek. Mrs. Darling, miközben a szokásos anyai teendőket végzi és rendbe teszi esténként a gyermekei elméjét, Wendy, egyetlen lánya képzeletében meglát egy fura nevet, Pán Péterét. Bár a gyerekek váltig állítják, hogy sosem látták Pétert, és a szülők megrögzötten hiszik, hogy ez valami kiskori képzelgés, mégis Mrs. Darling, mintha maga is emlékezne Péterre. Aztán egyik este megjelenik egy levelekbe öltözött fiú, és szerencsétlenül elveszti az árnyékát, amit végül Wendy segít neki visszarakni. Péter, mivel annyira lenyűgözi a lány, ú