Jackie Morse Kessler: Rage (Düh)

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között.

Úgy általában az egészről: Missy Millert az iskolában cikizik, mert nem tartozik a menők körébe, ezek mellett a tökéletes húgával is állandóan versenyeznie kell, aki bizony pompon lány és bármit tesz, az a szüleiknek maga a csoda. De Missynek van ennél még rosszabb problémája is, az egyik bulin ugyanis összejött a suli egyik leghelyesebb srácával, aki aztán csúnyán dobta, de most mégis valamiért megint érdeklődik a lány iránt, Missy pedig nagyon nehezen tudna neki ellenállni, és nem tudja, hogy mit tegyen. Egy biztos, amikor Missy véletlen túl mélyre vágott, megjelent előtte Halál, és valamit magyarázott arról, hogy Missynek feladata van, méghozzá egy karddal.

Ez a Hunger „folytatása,” és bár nincs nagy átívelő történet, mégis illik utána olvasni, mivel utána játszódik időben, és egy cseppet spoileres az előző részre. Sokan azért panaszkodtak kritikákban, hogy ugyan miért nem látjuk Lisát, miért nem fonódik össze valahogy a két könyv. Na, az ilyen olvasók teljesen elmentek a könyv valódi üzenete és tartalma mellett, és elgondolkozom, hogy lehetett ezt a könyvet úgy olvasni.

Maga a történet ugye ismerős, véletlenül öngyilkos-halál szélén álló, komoly problémával küzdő tini, akit meglátogat a laza és vicces Halál, aki felajánlja, hogy nosza, lehet ő az Apokalipszis egyik Lovasa. Ismételten nem egy hosszú könyvről van szó, nincsen nagy cselekmény, „csak” annyi, hogy Missy szembenéz a problémáival, de ez bőven elég is.

Míg a Hungerben azt mondanám, hogy több szerepet kapott a fantasy elem, és úgy általában az éhínség, itt inkább az érzelmeken volt a hangsúly, mivel a háborút erre vezeti vissza Kessler, hogy vágyunk valamire, elvesszük, illetve a bennünk dúló érzelmi viharokra. Persze itt is szembesíti Kessler Missyt a világban dúló háborúkkal, amiről akár nem is hallunk a tévében, és igenis szörnyű volt látni a menekült tábort. (Megjegyzés: létező menekült táborról írt az írónő.)

Persze ennek a könyvnek más az alaptémája: a vagdosás, öncsonkítás, de ezek mellett annyi mindent boncolgat összesen 200 oldalban, hogy nehéz is mindent felsorolni. Pont ettől lesz olyan erőteljes regény, ami egy kicsit az olvasóba is mar, és úgy hagy minket, nyersen, lecsupaszítva. Bár valószínűleg nem mindenki tapasztalta azt, amit Missy él át, ahogy az érzelmek elnyomják őt, de Kessler nagyon hitelesen ábrázolja, és a végén egy kicsit rám is rám ragadt minden, amit Missy érzett.

Az önkárosító magatartáson kívül akad itt iskolai bántalmazás is, hiszen amit Missyvel csinálnak az osztálytársai az elég brutális, de sajnos cseppet sem lehetetlen. Látjuk, hogy mit tehet egy-egy tudatlan ember rossz beszólása is a betegséggel rendelkezőkkel, mivel sokan azt hiszik, hogy a vagdosás A) vagy csak divat B) öngyilkos akar lenni az illető, pedig nem éppen így van ez. A háttérben akad homoszexualitás, drog- és alkoholfogyasztás is, amitől inkább csak még inkább valósághű lesz a könyv, semmint túlzás.

Vannak persze olyan átlagos gondolatok is, mint az exek témaköre, ugyanis Missy még mindig vonzódik a volt pasijához, pedig tudja, hogy semmire nem menne azzal a kapcsolattal, és nagyon nehezen dolgozza fel ezt. A barát és a család témája is feltűnik: Missy úgy érzi, senki sem értené meg, ha elmesélné a problémáját, főleg, hogy a húga nem viselkedik vele szépen, a szülőket meg lefoglalja a munka, és a régi legjobb barátnőjével már alig találkozik, de persze erről is szól a könyv, hogy az emberi kapcsolatokat általában helyre lehet hozni. (Már ha érdemes rá a másik fél.) És Missy egyik nagy gondja ez, hogy egyszer megégette magát és fél bármiféle bizalomtól, ugyan, ki ne érzett volna így, úgyhogy minimum már ezért is ajánlanám mindenkinek ezt a könyvet.

Vannak ezek mellett mélyebb gondolatok is: Hogy a düh mennyire kivetkőzteti az embereket önmagukból, és talán ezzel megmutatják az igazi énjüket. Ugyanakkor ez az alaptermészetünk, most akkor önmagunkban már eleve gonoszak lennénk? És persze, ha már Háború a főközponti Lovas, akkor erről is van szó, hogy az emberi természethez tartozik-e? Lehet-e egyszer olyan világ, ahol minden ország és népcsoport békében él egymással? Nem, nem ad rá választ, nem annyira mélyfilozófiai könyv, csak elgondolkodtat.

Mondtam ugye, hogy jobban komoly témás könyv ez, mint a Hunger, legalábbis itt sokkal jobban lehet érezni a párhuzamot a való világ és a fantasy elemek között, és ettől még inkább csak elvarázsolt a Rage. Az, hogy az Apokalipszis Lovasairól itt megtudtuk, hogy afféle reinkarnáció féleségek és mindenki elvárja Missytől, hogy olyan legyen, mint az előző Háború, egy kicsit arra hajaz, milyen amikor nem ismernek minket, de megbélyegeznek valamivel, és ez felettébb illik az önkárosító magatartásról szóló témához. Ahogy Missy küzd azzal, ami őt Háborúvá teszi, az igazából tükrözi, ahogy az erős impulzusaival és érzelmeivel küzd, és az, ahogy a két személyisége között őrlődik, hogy végül is ki is ő, az bárkire igaz, aki önmagát keresi.

Nagyon örültem neki, hogy bár Kessler most már nem saját tapasztalatból írt komoly témáról, rendesen utána nézett, és hogy a bevételek egy része adományozásra megy. Remélem, hogy a többi kötet is lesz ennyire jó, és hogy utána még látunk sok könyvet Kesslertől. Aki bírja a vért, mert az van bőven a könyvben, és meg akarja tudni, milyen vagdosó élete, annak szívből ajánlom ezt.

Kedvenc karakter: Halál, Árész, Missy

Ami kifejezetten tetszett: a téma

Ami nem tetszett: -

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó: Graphia

Kiadás dátuma: 2011. április 4.

Oldalszám: 228 oldal